japantanszek.hu

Keleti nyelvek és kultúrák szak, japán szakirány (BA) Japanológia mesterképzési szak (MA)

Josai Egyetem ösztöndíjpályázat

szerző: admin 2012. február 28.

josaiBA másodéves, MA első éves hallgatóink figyelmébe!

A Jósai Egyetem idén is várja hallgatóinkat egy éves részképzésre.
A pályázási feltételeket és a jelentkezéshez szükséges űrlapokat megtalálják a pályázatok/Jósai Egyetem menüpont alatt.
Kérjük a jelentkezőket, hogy március 7-ig küldjék el az esszét és jelentkezési lap első három oldalát kitöltve a somodi.julia kukac kre pont hu címre.

Aki már beadta jelentkezését bármely más programra, értelemszerűen nem pályázhat.

josai22011. június 15-én ünnepélyes keretek között tudományos együttműködési és csereprogram megállapodást írt alá egyetemünk a Josai Egyetemmel. A hallgatói-és oktatócserére, valamint közös kutatásokra irányuló megállapodást a Josai Egyetem részéről Dr. MIZUTA Noriko, a Josai Egyetem elnöke, egyetemünkről pedig Dr. Balla Péter, az egyetem rektora látta el kézjegyével.

A hét fős japán delegációt Dr. Sepsi Enikő, a BTK dékánja és Dr. Kurucz György, oktatási és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettes köszöntötte. Az eseményen részt vett továbbá Dr. Varrók Ilona, a Japanológia Tanszék vezetője, a tanszék oktatói, valamint Gombás Noémi harmadéves hallgató, aki a megállapodás értelmében elsőként utazhat ki 2011 szeptemberében Japánba.

bez recepty krem testosteronu http://kupicpigulki.pl/viagra/ zajęcia zdrowia psychicznego dla dorosłych