
CSOPORTBONTÁS I. évfolyam (major, minor)
A teszteredmények alapján úgy alakult, hogy egy haladó és két teljesen kezdő csoport indul. A nyelvórákat az alábbi beosztás szerint ajánlott felvenni. Amennyiben a minoros hallgatók nyelvóráinak időpontja ütközik a főszakos órarenddel, átjelentkezhetnek a másik kezdő csoportba (ebben az esetben mindenképpen egyeztessenek az oktatókkal). Jelentkezésüket csak akkor tudjuk elfogadni, ha mindhárom 90 perces órán részt tudnak venni.
CSOPORTBONTÁS I. évfolyam (major, minor)
A teszteredmények alapján úgy alakult, hogy egy haladó és két teljesen kezdő csoport indul. A nyelvórákat az alábbi beosztás szerint ajánlott felvenni. Amennyiben a minoros hallgatók nyelvóráinak időpontja ütközik a főszakos órarenddel, átjelentkezhetnek a másik kezdő csoportba (ebben az esetben mindenképpen egyeztessenek az oktatókkal). Jelentkezésüket csak akkor tudjuk elfogadni, ha mindhárom 90 perces órán részt tudnak venni.
A haladó csoport órái: Japán nyelvtan III., Japán nyelvgyakorlat III., Japán nyelvhelyesség I. (szabadon választható), Kezdő szövegolvasás I. (szabadon választható)
A haladó csoport névsora (16 fő):
| Burián Ildikó |
Lakatos Ráhel Fanni |
| Fodor Attila |
Märcz Renáta |
| Fodor Gábor |
Matus Balázs Márton |
| Gábeli László |
Morvai Edit |
| Hajdú Bálint Csaba |
Osbáth Vivien |
| Hornos Dániel |
Petrik Bence |
| Horváth András |
Verhás Eszter |
| Kovács Viktor |
Vicsotka Brigitta |
Kezdő csoport (Japán nyelvtan I/a,b,c. 1. csoport. Szemerey Márton tanár úr órái) és Japán nyelvgyakorlat I. , 1. csoport (Awamura Misaki tanárnő órája)
A I. kezdő csoport névsora (27 fő):
| Abaidin Pierre |
Farkas Annamária |
Kelemen László |
| Aczél Adrienn |
Dohos Viktória |
Kiss Vivien Anett |
| Almási Petra |
Hanák Borbála |
Szakál Dávid |
| Bara Annamária |
Hautzinger Károly |
Szalai Zsuzsanna (minor) |
| Bellon Zita |
Hrabovszky Dóra |
Mótyán Mónika (minor) |
| Csóti Viktor |
Hubert Mira |
Kiss Szandra (minor) |
| Egyházy Dóra |
Kaba Ariel |
Bakó Attila (minor) |
| Erdei Anna |
Kállai Melitta |
Bóta Gábor (minor) |
| Abaidin Pierre |
Katona Boglárka |
Szabó Katalin (minor) |
|
|
Kuli Ágnes (minor) |
Kezdő csoport (Japán nyelvtan I/a,b,c. 2. csoport. (Samu Veronika tanárnő órái) és Japán nyelvgyakorlat I. 2. csoport (Awamura Misaki tanárnő órája)
A II. kezdő csoport névsora (28):
| László Szidónia |
Sandra Alex Benjamin |
Bodnár Barbara (minor) |
| Macúriková Annamária |
Sári Zsófia |
Dizseri Ágnes (minor) |
| Milovszky Krisztina |
Szabó Adrienn |
Zugor Valentina (minor) |
| Mucsányi Nikoletta |
Szekeres Judit |
Molnár Gergely (minor) |
| Nagy Anett |
Tasnádi Kata |
Farkas Szabolcs László (minor) |
| Németh Andrea |
Török Szilvia |
Javán Márk Ádám (minor) |
| Oláh Viktória |
Vasvári Eszter |
Kósa Anna (minor) |
| Pallag Edina |
Vasváry Anna Krisztina |
Bodnár Barbara (minor) |
| Pártay Gitta |
Zsille Sarolta Dóra |
Takács Szilvia |
| Rátkai Luca |
Tóth Richárd (minor) |
|
Megj. 1) Azoknak a hallgatóknak, akik a 2-án nem vettek részt a tájékoztatón, és nem írták meg a szintfelmérő tesztet, azt javasoljuk, hogy tekintsék meg a haladó és kezdő órákat egyaránt, és a számukra megfelelő szintre jelentkezzenek.
Megj. 2) A kezdő hallgatóknak javasoljuk, hogy a szótagírással (hiragana, katakana) kezdjenek el ismerkedni már most, mielőtt az oktatás elkezdődne.
Megj.3) Janisch Péter (minor) pontszáma alapján haladó csoportba kerülne, de a szabályzat értelmében csak tanulmányainak 3. félévében kezdheti el a minor szakos képzést. Kezdő órákra be lehet járni, ezzel kapcsolatban, kérjük, vegye fel a kapcsolatot az oktatókkal.