japantanszek.hu

Keleti nyelvek és kultúrák szak, japán szakirány (BA) Japanológia mesterképzési szak (MA)

tudományos és kutatási projektek

szerző: admin 2010. január 13.

Tudományos és kutatási projektek

Lexikográfiai műhely

2000 januárja óta működik Dr. Varrók Ilona irányításával, négy oktatónk részvételével.  Az Oszakai Egyetem Idegen Nyelvi Karának Magyar Tanszékével és a Budapesti Gazdasági Főiskola Keleti Kommunikációs Intézetével együttműködésben készült el az első tudományos igénnyel szerkesztett Japán‒magyar szótár 40000 címszavas adatbázisa. Jelenleg a kézirat tördelése, nyomdai előkészítése folyik. A szótár Nukazawa Kazuo, Japán korábbi nagykövete, a Japán Nagykövetség, a Japán Alapítvány és az Oktatási Minisztérium támogatásával készült, 2010-ben jelenik meg.

Az Iparművészeti Múzeum Kelet-Ázsiai Gyűjteményében, a Hopp Ferenc Múzeumban és a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárában található japán tárgyú gyűjtemények bibliográfiai szempontú leírása, katalogizálása a Japán Alapítvány programjának (Research Program for Japanese Studies) támogatásával

A Japán Tanszék irányításával 2001. szeptemberében alakult munkacsoport feltáró munkájának eredményeként 2002-ben jelent meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárának japán tárgyú gyűjteménye (in: A Mintarajztanodától a Képzőművészeti Főiskoláig, Magyar Képzőművészeti Egyetem: Budapest, pp. 269-278.). A program résztvevője tanszékünk részéről Máté Zoltán, illetve a Japanológia Tanszék akkori vendégprofesszora Koike Masatane (a Tōkyō Gakugei Egyetem nyugalmazott egyetemi professzora) volt. Ld. http://www.mke.hu/mintarajztanoda/konyv2-10.htm

Kiemelt kutatási témáink oktatóink szakterületének megfelelően

  • Japán modernkori története,
  • magyar‒japán kapcsolattörténet,
  • mai japán társadalom,
  • nyelvi tervezés Japánban,
  • lexikográfia,
  • japán‒angol irodalomtörténeti kapcsolatok,
  • modern és klasszikus japán irodalom,
  • haiku-költészet,
  • japán oktatás- és neveléstörténet,
  • fordítástudomány,
  • multimédiapedagógia (kollaboratív tanulás), valamint
  • oktatásmetodika (tanulói autonómia a japán nyelv oktatásában).
bez recepty krem testosteronu http://kupicpigulki.pl/viagra/ zajęcia zdrowia psychicznego dla dorosłych